Imagine

IMAGINE (1972)
színes, angol zenés film, 83 perc, 1972/2018
rendezte: John Lennon, Yoko Ono

 

Bemutató: 2018. december 20.

Forgalmazó: Pannonia Entertainment

 

Előzetes:

 

John Lennon és Yoko Ono sajátos látványvilágú zenés filmje digiálisan felújított képpel és 5.1-ben újrakevert hanggal rövid időre világszerte visszatér a mozikba. Az 1972-ben, főként Lennon és Ono angliai otthonában készült, elvarázsolt hangulatú művészfilm álom és valóság ötvözetét megjelenítő felvételei az ikonikus „Imagine” album születését dokumentálják, emellett betekintés nyújtanak az excentrikus művészpár életébe és mindennapjaiba, feltűnik benne többek között Fred Astair, Andy Warhol és Miles Davis is. A filmben elhangzik az „Imagine” album teljes zenei anyaga, emellett néhány dal hallható Yoko Ono „Fly” című lemezéről is. Az eredetileg 68 perc hosszú filmet 2018-ban képkockánként restaurálták, a hangfelvételeket pedig a többszörös Grammy-díjas Paul Hicks keverte újra 5.1. térhatású hangzásba. A mozikba kerülő kibővített változat tartalmaz 15 percnyi, korábban soha nem látott extra stúdiófelvételt is, amelyekben John és zenekara George Harrisonnal közösen adják elő a “How Do You Sleep?” és az “Oh My Love” című dalokat, emellett a moziváltozat elkalauzolja a nézőket John és Yoko emlékezetes bahamai nyaralására is, ahol az “Oh Yoko” egy valóban “testközeli” felvételét is meghallgathatjuk.